Napló 2.: Utunk 2. állomása, felkészülés Landourban
Németh Júlia és Pálúr Tamás
Landour
2009.10.28. szerda
Napjaink most már végre rutinszerűen telnek. Reggeli áhitat, vizit, ambuláns vizsgálatok, nyelviskola, interturbán, adminisztráció.
Vannak, akik már befogadtak minket, van aki még tartózkodóbb. Néhány furcsa reakció okoz nekünk még meglepetést.
Az idő továbbra is nagyon szép, nem győzünk gyönyörködni a napsütésben és a hegyekben.
Többen nagy tekintéllyel fordulnak szakmai kérdéssel Julihoz (pl. a nyelviskolából): „Dr. Julia Dzsí!…”
Landour
2009.10.29. csütörtök
Vendégek érkeznek hozzánk otthonról, Juli barátnői, Edina és Frida. Ők 1 hónapja járják Indiát és utolsó állomásukként hozzánk jönnek, itt töltenek 2 napot. Nagyon jó egy kicsit együtt lenni otthoniakkal és megbeszélni az itteni
tapasztalatainkat.
Banksil
2009.10.30. péntek
Az eddigi legkalandosabb napunk következik, elkísérjük a kórház egy csapatát „Camp”-be, egy külső rendelésre. Ez egy rendszeres program, minden héten kimennek 1-2 faluba, hogy fogadják a betegeket. Nagy erőpróba ez a stáb számára és nagy esemény a falubelieknek.
A falumisszió egy nagyszabású program keretében történik. Az ún. „Bhawan C.H.D. project” a kórház falain kívül 56 faluban nyújt humanitárius segítséget rendszeres vizsgálatokkal és gyógyszerekkel. Az egyik csapat 2 napos túrára
ment egy olyan „közeli” helyre, ahova csak gyalog lehet eljutni, 3 órás kirándulással. 
Mi Banksil-be mentünk, ami 2 órás autóútra van a hegyek között. A kórház dzsipjével 4-en indulunk, többen csatlakoznak még hozzánk, összesen egy orvos, 5 gyógyszerész/nővér/szociális munkás és mi ketten.
Újabb lélegzet-elállító utazás az óriási hegyek között, magas szerpentineken, keskeny hegyi utakon, a végén köves úton a szakadék szélén kanyarogva. Meg kell szokni, hogy a táj alattam és fölöttem van, nem előttem és körülöttem. Óriási, szinte földön túli élmény 2000 méteres magasságban átszelni a hegyeket!
Megérkezünk a magaslati településre, nagy várakozással fogadnak. Letáborozunk az iskolánál, ahol éppen véget ért a tanítás, és berendezzük a tantermet rendelőnek és patikának.
Folyamatosan zarándokolnak az emberek, s több órán át megállás nélkül fogadjuk a betegeket. A legtöbben fülfájással, mozgásszervi fájdalmakkal, bőrfertőzéssel jönnek. Mindenkinek felírják és oda is adják a gyógyszerét. A kis helyiség egy zsúfolt, mozgalmas hellyé válik. Nincs intim orvos-beteg viszony, mindenki mindent hall. Az ajtóban valaki regisztrálja az érkezőket,
kezükbe nyomja a sárga betegkártyát, ami majd a recept lesz, itt várják, hogy továbbléphessenek az orvoshoz, aki vizsgál, gyógyszert ír föl, majd átküldi a beteget a „gyógyszertárba”, a terem másik felében lévő gyógyszerszőnyeghez. Ez a körforgás megy órákon át.
Landour
2009. november 1. vasárnap
Az egyik helyi gyülekezetben (Kellogg Memorial Church) részt veszünk az istentiszteleten – ide járnak sokan a nyelviskolából és az LCH kórházból, ez egy modern gyülekezet –, utána tea melletti beszélgetés közben megismerkedünk egy amerikai-indiai misszionárius házaspárral, Daviddel és Daphnéval, akik egy lunch-ra hívnak minket egy szűkebb körbe.
Ott találkozunk azzal a két amerikai lánnyal is meg testvérükkel és anyjukkal, akik éveket együtt töltenek Davidékkal, s a falumisszióban nővérként segítik munkájukat. (Ez egy másik falumissziós program, a kórházétól függetlenül működik.)
Landour
2009. november 2. hétfő
Szokás szerint verőfényes napra ébredünk. A reggeli áhitat megerősít minket abban, hogy jó helyen vagyunk. Az alkalmat a falu egyik gyülekezetének (Union Church) lelkipásztora tartja. Az igemagyarázat a Zsidókhoz írt levél 12,1-3 alapján arról szól, hogy minden ború, sötétség, nehézség, bűn ellenére „nézzünk fel Jézusra”, és előre tekintve „fussuk meg az előttünk lévő pályát”. Az üzenet aktualitása az EHA 40 éves fennállásának ünneplése. – 
Jó dolog ünnepelni, happynek lenni, ujjongani, nagy szavakat mondani, de az élet ennél több, a célra tekintve kell megállni és továbbmenni. Hálát adva a múltért, ne ragadjunk le annak problémáiban, küzdelmeiben, csalódásaiban, hanem nézzünk előre, és mindig Jézusra, aki a kezdet és a vég, az épület sarokköve, Őrá alapozva tekintsünk a betegekre és a jövőre. A 11. rész a hit
próbáiról, a hit példaképeiről, a keresztyén-üldözésekről szól, a 12. rész eleje pedig ennek ellenére a jövőről, a reménységről, a kitartásról és a Jézusra való figyelésről. – 
A kórház hitvallása nagyon nyílt és egyértelmű: a 2 éve újjáépített kórházat is tudatosan és jelképesen is Jézus Krisztusra, mint sarokkőre alapozták.
A kórház egy valóságos sziget a különböző vallású indiaiak között. Sokan zarándokolnak el ide, főként szegények, sokszor utolsó reménnyel, és itt egy kellemes légkört tapasztalnak.
Megrendítő hír érkezik az EHA egy másik kórházából. A Duncan Hospital, Raxaul (Bihar tartomány) kórház munkatársai a hétvégén piknikre mentek a nepáli hegyekbe, Hitaudába, egyfajta csapatépítő tréningre. A viszszafelé vezető úton az egyik autót baleset érte és lesodródva az útról lezuhant a hegyoldalon. Az egyik fiatal nővér meghalt, 2 másik is fejsérülést szenvedett, 4-en többszörösen is megsérültek. Azonnal imádkozunk értük a reggeli közösségben. Nehéz folytatni a napot… (Ezt eddig nem meséltük el, mert nem
akartunk senkit sem felettébb megterhelni az irántunk való aggodalommal. Most már elutaztunk a hegyekből, ilyen veszélynek már nem vagyunk kitéve.)
Hálát adunk az Úrnak, hogy megőrzött minket ilyen veszélyek között is.
Délután Mussourie másik végébe utazunk, ahol egy tibeti gyerekeknek otthont adó, őket taníttató kollégiumba megyünk kihelyezett rendelésre. A leggyakoribb esetek: megfázás, gyomorrontás, hasi, mellkasi fájdalmak. Sokan közülük hosszú évekre elszakadtak szüleiktől, vagy árvák. Nagyon aranyosak és szeretetre méltók a tibetiek. Az iskolát, kollégiumot, templomot egy alapítvány tartja fenn, a buddhisták és a WHO támogatásával. Nagyon nagyra értékeljük a kórháznak ezt a külső szolgálatát.
Landour
2009. november 3. kedd
A mindennapi kirándulásaink során hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy utunkon majmokkal találkozhatunk. Rendszeresen portyáznak a házak között, turkálnak a kiöntött szemét között, élelmet keresnek vagy lopnak. Olykor elég veszélyesnek tűnnek. Ijesztő lármát csapnak, amikor végigszaladnak az üzletek, lakóházak tipikus fém „hullámpala” tetején.
A reggeli áhitat most a 40 éves évforduló ünneplésének jegyében zajlik – a szokásostól eltérően – a földszinti aulában, a betegfelvételi helynél. A beszédek és a hálaadás után bemutatják az új eszközöket, melyeket a megspórolt pénzből tudtak vásárolni a hatékonyabb működéshez: egy új ultrahangos készüléket, egy új fogorvosi kezelő széket és egy új dzsipet a falumisszióhoz.
Landour
2009. november 7-8. szombat-vasárnap
A hétvégére azt terveztük, hogy lemegyünk a legközelebbi városba, Dehra Dunba, hogy élvezzük egy kicsit a nyárias meleget (25 °C), és megnézzük a várost, ami olyan szépen néz ki fentről, különösen az esti fényekben – hasonló, mint a Mátrából Gyöngyös. Összecsomagolunk 2 napra, lecipeljük a
csomagjainkat Mussoorie-ba a taxiállomásra, hogy ott alkudjunk ki kedvező árat a 34 km-es útra. Már a héten felmértük a terepet, és ajánlottak 350-250 rúpiás árat is. Most az volt a célunk, hogy 450 rúpia alá nyomjuk az árat, de ezúttal senki sem akart ez alá menni (2000,- Ft). Most valahogy mindenki a „fix price”-ra hivatkozik, és senki sem akar dolgozni, inkább ott állnak egész nap a droszton. Így feladtuk a „költséges” városnézést, maradtunk Mussoorie-ban, sétáltunk egy nagyot, és este visszacipeltük a csomagjainkat a hegyre. 🙂 Mi is röhögtünk magunkon, de legalább jól telt a nap.
Vasárnap egy másik gyülekezetbe megyünk istentiszteletre, jó igehirdetést és közösséget találunk. A lelkész házaspár kedvesen invitál minket egy teára. (Union Church)
Landour
2009. november 9. hétfő
Munka után a Davidékkal a falumisszióban együtt dolgozó amerikai lányoknál (Joni és Jana) vagyunk vendégségben. Nagyon jó megismerni őket és a szolgálatra való elszántságukat. Az ő munkájuk abból áll, hogy hetente elutaznak egy-egy faluba néhány napra, ott sátoroznak, meglátogatják az embereket, családokat, felmérik egészségi állapotukat, szükség szerint megvizsgálják betegségüket, panaszaikat és ellátják őket alapvető gyógyszerekkel. Többször visszatérnek ugyanabba a faluba, hogy jó kapcsolatot építsenek ki az emberekkel, így nyitottá válnak feléjük.
Landour
2009. november 17. kedd
Nagyon szerettünk volna találkozni Davidékkal is – meg is hívtak magukhoz –, de az időpont-egyeztetés nem járt eredménnyel (hol közbejött egy gyomorrontás, hol ők voltak éppen falumisszióban, vasárnap másik gyülekezetben voltunk), s az utolsó hetünkön pedig szerdán el kellett utazniuk. Már Juli írt is nekik egy mailt, hogy nagyon sajnáljuk, de majd tartjuk a kapcsolatot e-mailben. Én hittem abban, hogy még találkozhatunk, írtam nekik egy SMS-t reggel, hogy ha esetleg a ma este jó nekik, akkor mi nagyon örülnénk a találkozásnak. A szebbik ruhámat, cipőmet vettem fel. (Utólag kiderült, hogy nem használják a mobiljukat, így el sem jutott hozzájuk az üzenet.) Délben az iskolába menet megálltunk egy internet cafénál, hogy röviden megnézzem, jött-e esetleg tőlük e-mail. Legnagyobb meglepődésemre ott találom Davidet az internetnél! Meg is beszéljük a kialakult helyzetet, és hamar eldöntik, hogy várnak minket vacsorára. 
Hát ez tényleg nagy ajándék! Hát még az, ami este történt! Nagyon gazdag együttlétünk volt. Sokat meséltek küldetésükről, életfilozófiájukról, a szolgálatról. Megható volt, ahogy a hatalmas ember fogalmazott: „jó dolog szép, vidám istentiszteleteken énekelni, tapsolni, együtt lenni, aztán hazamenni, de az igazi istentisztelet: meglátogatni az árvákat és özvegyeket nyomorúságukban, a szomjazónak inni adni, a mezítelent felruházni, a foglyokat meglátogatni (Jakab 1,27; Ézsaiás 58,7; Máté 25,35.40).” Nem vágynak haza Amerikába, ahol „az emberek csak isszák a sörüket és nézik a tévét”. Igazi alázatos és életvidám misszionáriusokat ismertünk meg bennük. Teljesen feltöltődve jöttünk el tőlük.
Landour
2009. november 20. péntek
Az utolsó napunkra még sikerül betenni egy esti találkozást a legkedvesebb barátainkkal, Binuval (a képen középen, Mr. Binu Alexander), az egyik rezidens orvos a kórházban, akit neve után Mr. Bean-nek nevezett el Bhim (jobbról), a Bha-wan Projekt (falumisszió) lelkes munkatársa, akit mi meg Bim-bam-nak hívtunk, ő pedig minket Tom and Jerry-nek. Mr. Bean szülei egyébként misszionáriusok, Bim-bam pedig Nepálból származó árvagyerek.
Landour
2009. november 21. szombat
Eljött végre a nagy költözés napja, ma utazunk Fatehpurba, a végleges szolgálati helyünkre. Az út 7-800 km, amit 24 óra alatt teszünk meg autóval. A következő jelentést már onnan írjuk.
Szememet a hegyekre emelem:
honnan jön segítségem?
Segítségem az Úrtól jön,
aki az eget és a földet alkotta.
Zsolt 121,1-2
Mussoorie, 2009. november 21.
Juli és Tamás
Aki szeretné még támogatni utunkat, vagy a kórház felszerelését, az befizetheti/átutalhatja adományát a Missziói Iroda központi számlájára az alábbiak szerint, vagy készpénzben a Pasaréti Gyülekezet irodájában.
11100104-19024048-36000001
Címzett: Magyarországi Református Egyház
Közlemény: Külmisszió – Céladomány 0émeth Júlia indiai orvos-missziói útjára
Indiamisszió Blog 
Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.